2015. október 22., csütörtök

Királynői szépségpraktikák Sissy királynétól - Te melyiket próbálnád ki? II. rész

Az előző részből megtudhattuk, milyen szépségápolási praktikákat vetett be a legszívesebben Erzsébet királyné, amikor szépülni szeretett volna. Ahogy ígértem, folytatom a témát Sissy diétás és sportolási szokásaival!
 
 
 
Annyit rögtön az elején elmondanék: ha Sissy most, a XXI. században élne, akkor minden, híres és divatos, éppen aktuális fogyasztószert, fogyasztó, feszesítő krémet, és új sportőrületet kipróbálna, olyannyira megszállottja volt a diétának és a sportnak. Most, mikor annyira divatos lett szinte minden korosztály (de legfőképpen a fiatal nők) körében az egészséges életmód és a sport, elvileg példaképnek is tekinthetjük Erzsébet királyné sportszeretetét, és azt, hogy kerülte az egészségtelen és zsíros ételeket. Ezzel semmi probléma nem is lenne, ez nagyon jó dolog, hiszen a történelem minden korszakában fontos és jó dolog volt odafigyelni egészségünkre. A baj ott kezdődik, amikor valaki olyannyira igyekszik megőrizni egészségét, és olyannyira igyekszik megőrizni alakját, hogy megfeleljen az elvárásoknak, hogy átesik a ló túlsó oldalára, vagyis túlzásba viszi a diétát és a sportot. Ezzel sajnos pont célunk ellenkezőjét érjük el, hiszen a brutális diéta, a túlzásba vitt edzés pont, hogy nem tesz jót szervezetünknek: sem a testünknek, sem a lelkünknek. Sissy nagyon is tudatában volt annak, milyen szépnek tartják őt mások, és mindent el is követett annak érdekében, hogy megőrizze szépségét. Ez biztosan így volt, és ez is biztos, hogy közrejátszott a megszállott tökéletesség-keresésben, de emellett ugyanakkor azt is megjegyezném, hogy az én személyes véleményem az, hogy Sissy valójában küzdött egy bizonyos fokú önbizalomhiánnyal. Méghozzá szerintem mi sem mutatja ezt jobban, hogy mindig, mindenhol igyekezett megfelelni, tökéletesnek lenni. Hatalmas megfelelési kényszerről győződhetünk meg Erzsébet királyné részéről, ha tanulmányozzuk, mi mindent tett meg a karcsú alakért, a tökéletes külsőért. Holott alakja tökéletes volt: 172 cm magas volt, súlya 45-55 kg között ingadozott, derékbősége 50-55 cm volt, és ezeket az adottságokat sikerült is megőriznie egy egész életen át.
 
 
 
Vessünk egy pillantást Sissy diétás szokásaira!
 
Amikor a királyné éppen fogyókúrázott, olyan ételeket és italokat fogyasztott, melyeket nem sokan ennénk-innánk meg, például nyers húsokat és nyers húsok levét. Amikor sportolt, azt is a végkimerülésig, túlzott módon tette. Tehát egyszóval egyfajta megszállottságról beszélhetünk esetében a diétát és a sportot illetően.
 
Nagyon érdekes, hogy az Erzsébet királynéról szóló szakirodalom megemlíti, hogy eredetileg nagyon is szerette a nem éppen kalóriaszegény bajor ételeket, imádta a tésztaféléket és sok sört ivott. Később az efféle ételeket felváltotta a tej, továbbá a különböző préselt fogyókúrás italok, rendszerint narancs, citrom, spenót és húslé felhasználásával. Gyakran tartott tej-és gyümölcsnapokat, melyek során semmi mást nem fogyasztott, csak ezeket a termékeket. Általában minden nap megitta az aznapi pohár nyers húsból kipréselt levet, mely általában marhahúsból lett kinyerve. Nagyon szerette a tejet, és egész életében imádta  a fagylaltot. Fagylaltot fogyasztott nem sokkal halála előtt is. Igaz, a fagylalt alapján nem gondolunk diétás étkezésre, de Sissy étrendjének nagy részét sokszor a fagylalt tette ki, a normális adagú és összetevőjű főtt ételek helyett. Érdekes, hogy a visszaemlékezések, levelek alapján kiderül, hogy Sissy utazásai, illetve a számára jó hangulatú társasági összejövetelek alkalmával egyébként kimondottan szeretett enni. Csakhogy iszanyatosan kemény módszerekkel meg is büntette magát ezek után az (elég ritkán előforduló) étkezések után, annak érdekében, hogy leadja a pár jóízű étkezéssel esetlegesen bevitt kalóriákat. Amikor úgy érezte, hogy kicsit is túlzásba vitte kedvenc ételeinek fogyasztását, akkor azt követően több napig például csak tejen és narancson élt.  A királyné férje, Ferenc József egyáltalán nem örült felesége koplalásainak, mert az eleve nem túl jó idegállapotban lévő Sissy azoktól csak még kedvetlenebb, ingerlékenyebb lett. Ferenc József egyszer így írt egyik levelében feleségéhez: "Tartok tőle, ... hogy túlzásba viszed a fogyókúrát és az éhezést, valamint, hogy megerőlteted magad, mert a kelleténél többet sportolsz..." Karcsúságának megőrzése érdekében például sokszor olyan forró fürdőket vett, hogy olyan magas hőmérsékletű vízben senki nem bírna sokáig üldögélni. Mint ahogyan az előző bejegyzésemben említettem, gyakran nedves törülközőket tett csípőjére éjszakára. Ezeket a borogatásokat többóránként cserélni kellett, tehát ez azt jelenti, hogy amikor a királyné nagy nehezen elaludt, fel kellett ébreszteni kb. 3 óránként, mert cserélni kellett a borogatást (éjszaka).
 
A konkrét ételeit tekintve lényegében azt mondhatjuk, hogy Sissy kizárólagos ételei a nyers húsok, nyers húsok levei, erőleves-féleségek, tej, tésztafélék és fagylalt voltak. Az egyoldalú táplálkozás folytatása, mint például a marhahús és a marhahúsleves túlzásba vitele például bizonyítottan reumatikus bántalmakat okozhat, a királyné pedig évtézedekig szenvedett ilyen jellegű fájdalmaktól. Amikor lovagolt, konkrétan az angol zsokék étkezési szabályait vette alapul, ami azt jelentette,  hogy szinte kizárólag nyers beefsteak fogyasztása volt számára megengedett, és sem kenyeret, sem tésztát nem ehetett.
 
 
Erzsébet királyné és a fitnesz
 
Mivel a királyné korában egyáltalán nem számított divatos tevékenységnek a nők körében a sport, Sissy kortársai, a különböző társasági hölgyek vagy nagyon keveset sportoltak, vagy egyáltalán nem is sportoltak. Ezzel ellentétben Sissy kimondottan szeretett mozogni, és nagyon gyakran sportolt. Minden egyes nap tornázott (pihenőnapok nélkül), ezért akárhol tartózkodott hosszabb ideig, mindenütt koplett tornatermet rendeztetett be magának. Egyik kedvenc sporteszköze a gyűrű volt. Vívóleckéket vett, gyermekkora óta rendszeresen lovagolt, szeretett hegyet mászni, kirándulni, élete végéig kiadós sétákat tett, amikor csak tehette (ezek 5 órán át, de sokszor még tovább tartottak, és az udvarhölgyek visszaemlékezései alapján ezek nem is séták, hanem futások voltak). A napi edzést soha nem hagyta ki, még akkor sem, ha aznap fontos és fárasztó programok álltak előtte. Gyakran képes volt több réteg vastag anyagú ruhába bugyolálva hegyet mászni, mert úgy gondolta, ezzel izzad, ezáltal pedig több kalóriát éget el. Kortársai hatalmas fizikai teljesítőképességét és kitartását legjobb tulajdonságai közé sorolták.
 
 
 
Tehát, mint ahogyan írásom elején említettem, meg kell találni az arany középutat az egészséges étkezések, kellemes, egészséges mozgás, és a másik véglet, mindennek a túlzásba vitele között. Azért is fontos ez, mert az állandó önsanyargatás, a koplalás, a kemény fizikai megterhelés következtében nemcsak szervezetünk kerül rosszabb állapotba, hanem a lelki, szellemi állapotunk minősége is jelentősen romlani fog. Sissy példája ezt remekül megmutatja nekünk, ezért, még ha ő maga sokszor túlzásba vitte is az edzéseket és a koplalást, mégis megmutatja nekünk saját példáján keresztül, hogy ez mennyire nem helyes.
 
Ha többet szeretnél megtudni a témáról, akkor érdemes elolvasnod a következő könyveket, melyeket én is szakirodalomként használtam fel a két bejegyzésem elkészítéséhez:
 
- Gabriele Praschl-Bichler: Sisi, a fitnesz és a fogyókúra királynője. Gabo Kiadó, 2002.
 
- G. Praschl-Bichler - J. Cachée: "...fáradtan teszem le esténként koronám..." - Erzsébet királyné magánélete. Gabo Kiadó, 1998.
 
- Erzsébet, a magyarok királynéja. Szerkesztette: Rácz Árpád. Rubicon-könyvek, Budapest, 2001.
 
Ezekben a kiadványokban nagyon sok érdekességet fogsz találni!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése